Tima Világa

Bakancslista NO1

2018. május 08. - Tima84

 

Az egyik legnagyobb tétel a bakancslistámon

 

 img_0913.JPG

Találkozni és tetováltatni Kat Von D-vel.

Soha életemben nem rajongtam sem színészekért, énekesekért, mint sok tini.

Hát ez a rajongás utolér már-már öreg fejjel Kat személyében.

Ritka egy jelenség röviden ennyit tudnék mondani róla.

Nem érdekli senki véleménye ki mit szól a megjelenéséhez, stílusához. Ezen kívül a kitartás, ahogy megküzdött az álmaiért, elérte a céljait.

A tetoválás pedig amit szeretnék tőle nem más mint az aláírása.

 

 

Amit tudni kell róla

 

 2155a2d06b60069ca6802e5e9bb4961e.png

 Kat Von D amerikai tetoválóművész, televíziós személyiség és író. 1998 óta tetovál, első komolyabb munkáját a True Tattoos szalonban kapta, majd csatlakozott a Miami Ink műsorban, ahol a 305 Ink / Love Hate Tattoos szalonban tetovált. Ezután pedig létrehozta a saját szalonját High Voltage Tattoo néven, és a TLC elindította az LA Ink realityt, aminek köszönhetően nemzetközi hírnevet szerzett. Bár a műsor befejeződött, de továbbra is tetovál, illetve zenét szerez, és eddig három könyvet kiadott.

 

 

Forrás: http://starity.hu/sztarok/kat-von-d/#ixzz4V79qKrc2

A bejegyzés trackback címe:

https://tima-vilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr1513899732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása