Tima Világa

Angel

2018. május 07. - Tima84

 angel011.png

 

 

 

Amióta az eszem tudom " nah ezek után mondják majd sokan, hogy az még nem jött meg " hiszek az Angyalokban. Lehet, hogy csak a lelkemnek jobb, ha reménykedem a létezésükben, de igazából mindegy is. Én így vagyok BOLDOG ❤

Nemrégiben találtam rá egy érdekes bejegyzésre, amit itt szeretnék megosztani.

 

 

 

 

 

 

Angyalhívó

 

A medál eredete körül több ősi legenda is kering.

Leggyakrabban egy Kelta hagyományokhoz kötik.

A legenda szerint sok-sok ezer évvel ezelőtt az ember együtt élt az Angyalokkal, akiktől az Eredendő Bűn következtében elszakítottak bennünket.

Nemcsak nekünk embereknek volt ez veszteség, hanem az angyalok is nagyon sajnálták a történteket. Emiatt megajándékoztak minket egy a kis gömb alakú csengő medállal, ami, ha megrázzuk őket úgy szólnak mint a kis harangok, amivel hívni  tudjuk Őket, ha szükségünk van rájuk.

Természetesen az Őrangyalunk mindig velünk van, de ez a kis csengő amellett, kifejezi hitünket is, hogy bár nem látjuk, de hisszük, tudjuk, hogy az Őrangyalaink léteznek, vigyáznak ránk!

Viseld mindennap és hagyd, hogy a csengő hangja elkísérjen mindenhová!

Mindegyik csengőnek más a hangja, minden angyal ismeri a saját "embere"csengőhangját.  Ezért el nem ajándékozható, át nem ruházható.

Az angyalhívók alapanyagai:

A nem nemesfémből készült ékszerek antiallergén, réz alapú ötvözetből készülnek.

Ezüst, arany, fehér arany, Rose arany színben.

 

Kosár színek választhatók:

- Ezüst színű, arany színű, illetve rose arany színben.

 

Méret:

- Medál: 12mm-től-20mm-ig

- Csengő gömb: 12mmtől-20mm-ig

- Szín jelentés szerint választató színek.

 

Eredeti forrás:

http://www.joyaestilo.es/llamadores-de-angeles-historia-leyenda-significado.html

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tima-vilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr9313898774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása